5. fejezet - Veled lenni (Paladin herceg szemszögéből)

Sokat vagyok az emberi alakomban, de a szívem egy kisváros felé húz. Nem tudom miért, soha nem is jártam ott, nem is hallottam soha semmit róla, csak ha néha valaki megemlítette a nevét. Valamiért mindig szárnyalnék oda, amikor éppen eszembe jut, hogy mennyire egyedül vagyok, vagy hogy üldöznek, és reménytelen az életben maradásom. Valami láthatatlan mágnesként húzott arra, azt sem tudtam, hogy mi van ott, vagy hogy mekkora egyáltalán az a város, de hát mégis. Aztán egyszer már túl erős volt.

Elindultam, fekete szárnyakon zúzva magam előtt a levegőt, de a kisváros messzebb volt, mint hittem. De gyorsabban is haladtam, mint amikor csak elképzeltem. És mindig amennyivel előrébb jutottam, annyival gyengült a szorítás a mellkasomban, ami azóta kínzott, hogy Terray megmondta, üldöznek.

Messziről jöttem, nem is ismertem a környéket, mégis kiszúrtam, hogy mit/kit keresek. Egy átlagos lányt láttam csupán az utcán, de az aurája olyan furcsa  volt... mint az angyalnak, amit legutóbb láttam, ha nem szebb. Kékesfehér, ezüstösen csillog, de mások nem veszik észre. Az ember az a különös állatfaj, ami csak a sötét aurát veszi észre, a csillogót nem. De ez a lány különös volt. Olyan különös vonzás van köztünk, amit ő is megérzett, mikor a közelébe értem. Rám nézett, nagy kék szemeivel, /uram isten ettől be lehet halni / olyan rémült tekintettel, aztán mikor jobban megnézte az arcomat elindult felém. Most néztem meg én is őt, és röviden, tömören fantasztikusan csinos. De valami más volt a szemében. Sajnálat. Védő szándék... talán rettegés, de ezt elnyomta a jó szándék. Ha így ránéz az ember, azt hiszi, ismeri a múltamat. Én ezt hittem. És nem tévedtem. motyogott magában, a fejét szégyellősen lehajtotta, csak aztán nézett rám, és elpirult.
-Ez nekem magas. Hogy kerülhetett ide? Nem úgy volt, hogy nekem kell megtalálnom? És ő jött ide, ilyen közel? Huhh.. - nyilvánvalóan nem nekem szólt.
-Lehet hogy neked magas, de nekem még jobban, és nem tudom miről beszélsz. Paladin vagyok. Te pedig... hogy hívnak?
- Kiara. Szia Paladin. De már tudtam a nevedet.
-Neked is szia Kiara. Megmondanád honnan? Életemben nem találkoztam veled. És nem is láttalak.
- Én már láttalak téged - még jobban elpirult, olyan vörös volt, mint a rák - de te persze, nem láthattál. És láttam Terray-t is.
-Ott voltál? Végig nézted? Tudod mi vagyok?
-Első kérdésedre válaszként: Nem voltam ott. végignéztem,. és tudom mi vagy.
- És arra is tudod a választ, hogy mért van ez a kibírhatatlan vonzás? - ebbe én pirultam bele.
- Milyen vonzás? Érzek kisebb rezgéshullámokat de vonzást nem. - itt elmosolyodott.
- Hát én még sosem jártam itt, mégis valami a tudatalattimban mindig rángatott errefelé. Ez annyira.. érthetetlen!?
- Az. Mindenesetre valamit már tudok. Én vagyok a védelmeződ. A hibrideknek bocs a szóért, mindig van védelmezőjük, nekem pedig látomásaim vannak. A múlt hibáiból keletkezett misztikus lények gonosz példányait pusztítom. De téged nem foglak bántani. Ez biztos. - Mellém lépett, és átkarolta a derekamat. Ez olyan furcsa volt nekem, mert még soha nem közelített így hozzám senki.
- Mit csinálsz?
-Vezetlek. El sem hiszed, ha rossz helyre lépsz, meghalsz. Azért vagyok itt, mert itt a legtöbb a veszélyes ellenség. Nemsokára vámpírokkal kell szembenéznem, és abban a csatában valószínűleg életemet is vesztem. Rossz őrzőt választottak neked.
- Nem igaz... Jobban mondva... Vámpírok? Úristen... Irina? Hát... Mondhatnám, hogy féltelek, de nem ismerlek annyira. Azt is mondhatnám, hogy megvédelek, de úgyse tudnálak.
-Köszönöm,  Paladin. Kedves tőled. Nem fogok meghalni. Most már nem halhatok meg. Van kit védenem. Képzeld! mindig az volt az álmom, hogy védelmező leszek. Most, hogy az vagyok, már olyan más... sokkal másabb.
- Hát ismerem az érzést. Nekem is mindig az volt az álmom, hogy megismerkedek egy ilyen lánnyal, és most hogy megtörtént, mégpedig a védelmezőm, hát sokkal másabb. Jó értelemben.
Amikor elindultunk az utcában, elfelejtettem mindent, ami rossz, és már csak azt éreztem, hogy Kiara fogja a kezem.