Előszó

...Egy nő áll a parton... az árnyékban...arca sápadt, szeme vörös, ajka véres...vámpír... a fényre nem jön ki.... Nemsokára három idegen csatlakozik hozzá, akik majdnem ugyanolyanok, csak férfiak... sápadtak, véresek... nem jönnek ki a fényre, nehogy megkönnyítsék a dolgomat....
Rég tudom. A vámpírt nem könnyű legyőzni, főleg, amíg ez a négy itt, még él. És most sajnos nagyon is éltek.

Ez volt a legutóbbi látomásom. És igen... ez volt az, amitől legjobban féltem. Általában a látomásaim nem keltettek félelmet, csak afféle bátorságérzetet. Ez azonban ezt hozta ki belőlem. Farkasszemet nézni Isla bandájával = beletörődni a biztos halálba. Előlük nincs menekvés. Nem egy vámpírvadász, vagy simán vadász ismerősömet ők juttatták a másvilágra. Hirtelen mást is éreztem. A bosszút. Bosszút állhatok Willért, Justinért, Anabellért, és a többiekért. A városban van az egész banda. Én leszek a következő. Nincs menekvés. Nincs hová bújni. De nem is akarok.